The design of a website changes because the layout is replaced. It is updated. The only trace of this occurrence on the website is displayed through a date. Last updated on, and then the year, month, day. The previous layout disappears without a trace. And soon everybody forgets about it. The act of updating is the metaphor of forgetting. Refreshing your memory, the memory of a network, means the deletion of a previous state. Digital oblivion. There is no old and new anymore. The Quarrel of the Ancients and the Moderns, one of the great overtures of the modern age, is no more on the agenda. That is the most radical symptom in the development of our understanding of what change is. Because there is no change. Change has become imperceptible. Updating is the self-eliminating change of the meaning of change. But that is not change anymore. It is something else. It is updating. Which is just a metaphor.
In any case, change rarely leaves any trace. As a rule, it takes the form of metaphors, expressions, and words. In the past, technology was supervised by rhetoric. Today it is controlled by digitalization. That is why one of the most important kinds of knowledge is the knowledge concentrated in the humanities—due to its attention to change. Due to its wish to know the meaning of something before a change occurred. Due to its practice of observing and signaling the transformation of meanings. The study of change means a study of the control over the meaning of things and a study of the possession of power. As such, it is meant to safeguard the continuity of memory. However, safe-keeping and the preservation of values is not desirable anymore. The world is entering a new era. One in which we will not be able to trace back changes.
I am searching on the internet. I would like to learn about the cultural history of the encyclopedia. Or just simply about the history of the encyclopedia. I am not interested in one specific type, but encyclopedia in general. That is what I am searching for. Because the meaning of the word “encyclopedia” changes. The meanings of words constantly change. The paradox here is that without the help of the word “change” we cannot describe change. But what does the word “change” even mean? It denotes nothing, it just signifies. It points out that one thing is not what it was before. Yet it does not say anything about what it was or what it is. The words “change” or “to change” are empty signifiers and reveal nothing about themselves. Or about the things they address.
“Say yes to change!”; “We need to push for change, because change is good.” These sentences say nothing to us since they fail to communicate anything about the two different states of a thing, about the stages of before and after. They just record the fact that any given thing is not one, but two. At least. And that these two are not the same. However, we should not confuse the qualification of “not identical with a previous state” with that of “not similar with a previous state.”
“How you’ve changed!” we sometimes say to each other. Meaning: you are not who you were before. But, being polite, we never say how you actually changed. Whether in a good or a bad way. By saying it we simply indicate that we are in between two stages. That we have knowledge of an old and of a new state of affairs, but we are still on a journey from the former towards the latter—trying to understand.
However, the acknowledgement of change is nothing more than the recognition of a transformation: it tells nothing about how the change will occur, and what the result will be. Because there is no such thing as change. There is no such thing as time. Change only exists in speech. That is: language dominates the knowledge about change. Yet the word “language” signifies an abstract generality. There is no such thing as language. There are only people who speak to each other. People who declare that there is no such thing as change. Or that there is, indeed, such a thing as change. Because change is a linguistic category. We either believe it, or not. Language has the power to make us believe or not believe it. Language dominates change. This is why classical rhetoric managed to formalize our access to it through the four categories of change.
The word “change” remains imperceptible if change actually takes place. It becomes evident only if there is no change. Which is, of course, a contradiction. Since, in this case, only the word is being emphasized. There are only words, shapes, and figures. Repeated and re-shuffled. Classical rhetoric supervised it. With the onset of modernization, the discourses of power appropriated it. And now digitalization eliminates it. The new name of change is updating. It suggests that there is no change happening: things just moved through time. They overtook the past. The future stepped into the present. And became the past.
Translated by Szabolcs László
***
Keresek az interneten. A változás szóra keresek rá. A kutatás technikájában bekövetkezett egyik legfontosabb változás, hogy mindig az internettel kezdjük. Már én is. Az internet nem ismeri a változást, mert minden változás előtti állapot azonnal lekerül a portálokról. A változás tehát már nem az, ami régen volt. Úgy értem, hogy az internet előtt, amikor a valami előtti és valami utáni köztes térében volt mód rálátni a különbségre. A változás a különbség tudásában volt. Az tűnik el. A különbség. Pontosabban a különbség érzékelhetősége.
Megváltozik egy internetes oldal dizájnja, mert lecserélik a portált. Frissítik. Ez csak egy dátumban hagy nyomot az oldalon. Hogy utolsó frissítés és hozzá egy dátumformula. Az előző állapot nyomtalanul eltűnik. És mindenki elfelejti a régit. A frissítés a felejtés metaforája. Felfrissíteni az emlékezetet, a hálózati emlékezetet, ez az előző állapot törlését jelenti. A digitális felejtést. Nincs már régi és új. A régiek és az újak vitája, amely a modernitás korának egyik nagy nyitánya volt, lekerült a napirendről. Ez az egyik legradikálisabb tünet a változás szó jelentésének alakulásában. Mert nincs változás. A változás észrevehetetlenné vált. A frissítés a változás önfelszámoló változása. Ami azonban már nem változás. Hanem valami más. Frissítés. Ez csak egy metafora.
A változás egyébként is ritkán hagy nyomot. A változás nyelvi alakzatok, metaforák és szavak formáját öltötte. Régen a retorika felügyelte technológiát. Újabban a digitalizáció. Épp ezért az egyik legfontosabb emberi tudás a bölcsésztudás, amely a változásra figyel. Hogy tudja a változás előtti dolog jelentését. Pontosabban figyelt és figyelmeztetett a jelentések módosulására. Vagyis a változásra, amely a jelentések feletti kontrollt, a hatalom birtoklását jelentette. Az emlékezet folytonosságát hivatott őrizni. De az őrzés, az értékőrzés nem kívánatos. A világ új korszakba lép. Olyanba, amelyben nem lesz nyoma a változásnak.
Keresek az interneten. A lexikon kultúrtörténetéről szeretnék olvasni. Vagy egyszerűen csak a lexikon történetéről. Nem valamelyik lexikonéról, egyről a sok közül, hanem általában a lexikon története érdekel. Ez után kutatok. A lexikon szó jelentése ugyanis változik. Minden szó jelentése állandóan változik. A paradoxon az, hogy a változik szó használata nélkül nem lehet leírni a változást. De mit jelent a szó maga, hogy változás? Nem jelent, csak jelez. Azt jelzi, hogy a dolog már nem az, ami volt. Ám hogy mi, azt nem tudjuk megmondani. A változik, változás szó üres jelölő, amely nem árul el magáról semmit. De a dologról sem, amelyre rámutat.
„A változásra igent kell mondani!” „Sürgetni kell a változásokat, mert a változás jó.” – Ezek a kijelentések nem mondanak semmit, mert nem közölnek a dolog két állapotáról, az előtti és az utáni állapotról, semmit. Csupán regisztrálnak valamit. Azt, hogy a dolog nem egy, hanem kettő. Legalább. És hogy a két dolog nem ugyanaz. A „Nem azonos önmagával” és a „Nem hasonlít egymásra” kijelentések azonban nem keverhetők össze.
„Hogy megváltoztál,” mondjuk néha. Vagyis nem az vagy, aki voltál. De udvariasan nem mondom meg, hogy miben változtál. Előnyödre vagy hátrányodra. Amikor ezt mondom, azt jelzem, hogy valahol két dolog között vagyok. Tudok egy régi dologról és egy újról. De még úton vagyok egyiktől a másik felé. Meg kell értenem. De a változás tudatosítása még csak annak a tudatosítása, hogy valami változik, noha nem tudom, hogy miként változik. És hogy a változás által mivé is válik. Mert nincs változás. Nincs idő. Csak a beszéd a változás. Vagyis a nyelv uralja a változás tudását. De a nyelv szó elvont általánosságra mutat. Nyelv nincs. Emberek vannak, akik beszélnek. Akik azt mondják, nincs változás. Vagy azt mondják, van változás. Mert a változás nyelvi kategória. Vagy elhiszik, vagy nem. A nyelv hatalma, hogy elhiteti velük, vagy nem. A nyelv uralja a változást. A klasszikus retorika ezért formalizálta a négy változáskategória segítségével a hozzáférhetőséget.
A változás szó maga észrevehetetlen marad, ha van változás. Akkor tűnik csak fel, ha nincs változás. Ami persze önellentmondás. Mert akkor csak a változás szó van hangsúlyozva. Csak szavak vannak, alakzatok, figurák. Ismételve és variálva. A klasszikus retorika felügyelte. A modernizáció óta a hatalom beszéde kisajátította. A digitalizáció pedig eltörli. A változás új neve a frissítés. Azt sugallja, hogy nincs változás, csak a dolog az időben elmozdult. Megelőzte a múltat. A jövő jelenbe lépett. És az már a múlt.
